Ha minden korrektül működik, miért lett a titkolózás, a titkosítás alapértelmezett?
Érdekes módon ugyanaz a logika jelenik meg különböző szinteken. Az állam titkol — és ezt védelemnek nevezi. Az ember takar — és ezt önvédelemnek érzi.
Ugyanaz a minta, csak más léptékben.
A rendszer jutalmazza az elrejtést. Aki kevesebbet mutat, az kevesebbet kockáztat. Aki ügyesebben hallgat, az biztonságban marad. Egy idő után pedig már nem is kérdezünk rá, hogy ez így rendben van-e.
Pedig a kérdés nem az, hogy kell-e védelem. Hanem az, hogy mi ellen védekezünk valójában.
Egy stabil rendszernek nincs szüksége arra, hogy mindent elrejtsen ahhoz, hogy fennmaradjon. Elbírja a láthatóságot, mert nem az információ hiányára épül, hanem a működés minőségére.
És ilyenkor óhatatlanul felmerül egy másik kérdés is: mi lenne, ha nem a pénz, nem a pozíció, nem a felhalmozás adná a biztonságot…
Hanem a látható hozzájárulás. Az, amit ténylegesen hozzáteszünk egymáshoz, közösségekhez, rendszerekhez.
Lehet, hogy nem az átláthatóság veszélyes. Lehet, hogy csak a törékeny rendszereknek az.