Az elmúlt időszakban egyre többször gondolkodom azon, mennyire elszigeteljük magunkat, amikor betegek vagyunk. Mintha ilyenkor automatikusan azt hinnénk: „ez az én bajom, ezt nekem kell megoldanom.” Pedig ha egy pillanatra hátralépünk, látszik valami más is. Valójában mindannyian részei vagyunk közösségeknek — családnak, lakóközösségnek, városnak, országnak, végső soron egy világnak. És minden közösség akkor a legerősebb, ha a tagjai jól vannak. Nem csak egyéni ügy A betegség soha nem csak egyéni ügy. Hatással van mindenkire, aki kapcsolódik hozzánk. ...

Mi lenne, ha nem csak 1 nap lenne gyereknap? Ahogy egyre mélyebbre megyünk a Human Growth Model gondolataiban, egy fura, játékos felismerés pattant ki bennem: Gyerekkorunkban 365 napból 365 volt gyereknap. Felnőttként viszont 364 a „felnőtt-nap”, és csak 1 a gyereknap — ráadásul azt sem éljük meg úgy, ahogy gyerekként tennénk. És minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé. Pedig a játékosság, a kíváncsiság, a felfedezés és a jelenlét nem luxus, hanem a fejlődés motorja. A mentális jóllét egyik legősibb formája. ...

„Nem a rendszerrel kezdődik a változás, hanem azzal, ahogyan ránézünk.” Van egy pillanat, amikor az ember megérzi, hogy amit addig „világnak” hívott, az nem valami távoli dolog. Nem egy különálló rendszer. Nem a „gazdaság”. Nem a „politika”. Hanem ő maga is része. Minden döntés, minden figyelem, minden elfordulás vagy odafordulás finoman beleszövődik abba az élő szövetbe, amit emberi világnak nevezünk. Sokan úgy élünk, mintha a világ kívül lenne, mi pedig csak reagálnánk rá. De mi van akkor, ha a világ valójában belülről kezdődik? ...