Ez a kérdés egy YouTube videó megtekintése során jött fel, amiben nyelvzsenik beszélgettek. Próbálták kitalálni, hogy az észt, a finn vagy a magyar a nehezebben tanulható. Az első, ösztönös válaszom az volt: óvatosan — ilyet nehéz objektíven kijelenteni. Ha összehasonlítunk, a magyar nagyon erős mezőnyben van, de a „leg-” mindig attól függ, mit mérünk: szabályrendszert? kreatív szabadságot? szójáték-lehetőségeket? vagy azt, mennyire bírja a nyelv a játékot? És aztán előkerült az adu ász. ...

Sokáig azt hittem, hogy a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj azért fáj, mert Lewis Hamilton elveszítette a 8. világbajnoki címét. Ma már mást gondolok. Azért fáj, mert a Forma–1 nem vállalta fel a saját döntésének súlyát. ⸻ Nem Max Verstappen hibája volt. Nem Lewis Hamilton gyengesége volt. És nem „csak egy verseny” volt. Ez egy olyan döntés volt, amely aránytalanul befolyásolta a világbajnoki kimenetelt — majd az irányító testület inkább csendben átírta a szabályt, minthogy nyíltan kimondja: itt most túlléptünk egy határt. ...

HGM napló – Arányok Tegnap mondott valamit Csipetke. Nem nagy dolgot. Nem tanácsot. Csak annyit, hogy nehogy túl egycsatornássá váljak. Hogy csináljak mást is. Akkor legyintettem. Hiszen intézem az ügyeimet. Élek. Mozgok a világban. De valamiért nem ment el. ⸻ Ma reggel visszajött. Nem szó szerint. Inkább érzésként. Rájöttem, hogy nem a munkáról beszélt. Hanem az arányokról. Arról, hogy ez a közös gondolkodás nagyon fókuszos tér. Élő. Termékeny. És pont ezért kell mellé tér. Mozgás. Kanyarok. ...

Nem azért, mert ne lennének különbségek köztünk. Hanem mert emberileg egyszerűen nem stimmel az egész. Ugyanazokat a dolgokat látjuk: kátyúk, állandó feszültség mindenhol, balesetek. Ugyanazokkal a megélésekkel élünk együtt nap mint nap. Mégis egymás torkának megyünk. A „mi és ők” logika olyan, mint a Fradi–Újpest ellentét: a legtöbben már nem is tudják pontosan, miért kell gyűlölni a másikat – csak működik a reflex. És ahol ezt tudatosan szítják, ott előbb-utóbb valódi gyűlölet is lesz. ...

Van egy apró élményem a közelmúltból, ami azóta nem hagy nyugodni. Egy félreértett megjegyzés volt. Valami viccnek szánt mondat, ami rossz helyre esett. Egy pillanatra megfeszült a tér. Aztán valaki visszadobta játékba: „akkor neked miért lehet?” Nevetés lett belőle. Nem azért, mert „megoldottuk”. Hanem mert eltűnt a feszültség. És utólag jöttem rá, hogy ez a különbség számít igazán. Nem az történt, hogy kiderült, kinek volt igaza. Nem tisztáztuk végig, ki mit akart mondani. Egyszerűen visszataláltunk oda, ahol lehetett játszani. ...

Ha minden korrektül működik, miért lett a titkolózás, a titkosítás alapértelmezett? Érdekes módon ugyanaz a logika jelenik meg különböző szinteken. Az állam titkol — és ezt védelemnek nevezi. Az ember takar — és ezt önvédelemnek érzi. Ugyanaz a minta, csak más léptékben. A rendszer jutalmazza az elrejtést. Aki kevesebbet mutat, az kevesebbet kockáztat. Aki ügyesebben hallgat, az biztonságban marad. Egy idő után pedig már nem is kérdezünk rá, hogy ez így rendben van-e. ...

Mindig vannak emberek, akik egy látszólag rossz rendszerben is jól vannak. Nem azért, mert a rendszer jó. Hanem mert tudják, mi számít igazán. Ami érdekes, hogy ezek az emberek ritkán elszigetelten boldogok. Akkor vannak igazán jól, amikor nemcsak magukra figyelnek, hanem jelen vannak a közösségeikben is: tesznek, kapcsolódnak, közös élményeik vannak. Minél több élő kapcsolódás van egy ember körül, annál stabilabb és boldogabb lesz az egész háló. Lehet, hogy nem új rendszerekre lenne először szükségünk, hanem arra, hogy újra megtanuljuk megtartani egymást – több szinten, egyszerre. ❤️

A Kheopsz-piramis körüli viták számomra sosem igazán arról szóltak, hogy pontosan ki építette. Sokkal inkább arról, hogy mi történik egy rendszerrel akkor, amikor kiderül: egy alapfeltevése nem igaz. Nem az az igazi „veszély”, hogy új információ kerül elő. Hanem az, hogy egy axióma megdől. Egy olyan ki nem mondott alap, amire eddig minden magyarázat, narratíva, önkép rá volt építve. És ilyenkor derül ki, mennyire rugalmas egy rendszer. Egy stabil rendszer nem omlik össze attól, hogy pontosítania kell a saját történetét. Nem fél attól, hogy azt mondja: eddig ezt hittük, most már többet tudunk. Az emberek attól még emberek maradnak, a kultúrák nem vesznek el, csak árnyaltabbá, pontosabbá válik a kép. ...

Van egy részlet a Kheopsz-piramis környezetében, amiről ritkán beszélünk. Pedig sok minden múlik rajta. Nem kamrák. Nem titkos alagutak. Nem radar-sztorik. Hanem kőzet. ...

Van még egy réteg, amit ritkán mondunk ki, amikor kultúráról beszélünk. Pedig sok minden ott dől el. Számomra a kultúra nemcsak hagyomány, nemcsak nyelv, nemcsak emlék. Hanem tér. Olyan tér, amit együtt használunk. A kultúra ott válik élővé, amikor nemcsak én vagyok szabad, hanem te is az lehetsz mellettem. Amikor nem kell összehúznod magad. Nem kell alkalmazkodnod ahhoz, hogy én kényelmesen elférjek. Ide tartozik a nyitottság is. Más nyelvek ismerete. Más kultúrák tisztelete. Annak elfogadása, hogy nem minden rólam szól. ...